Nap, mint nap, az utcán sétálva, a kórházban, az árvaházakban, mindenhol gyerekekkel vagyunk körülvéve. Viszont ezek a gyerekek, nem az anyjukba csimpaszkodva vesznek körül minket, önállóan szaladgálnak, mennek, amerre akarnak. Nagyon más a nevelési mód, gyakran azért is, mert a szülőknek nincs idejük a gyerekkel foglalkozni, így az elfoglalja magát, megy mindenfelé felfedezni a világot.
Jobb esetben ez a nevelési mód, csak része az eltérő mentalitásnak. Rosszabb esetekben a gyermek inkább az utcára megy, mint hogy otthon maradjon. Ilyen utcára került gyermekeknek segít Kawanwaréban a Real Hope Youth Center. Az utolsó csütörtöki outreachemen hozzájuk látogattunk el, játszottunk a gyerekekkel, az alapítók pedig meséltek a központról. Elsősorban 5-11 éves gyerekeket céloznak meg, őket még könnyebb nevelni, változtatni, mint a sok esetben már drogozó tinédzsereket. Bár a hivatalosan nem a célcsoport része, de már 3 éves gyerekekkel is dolgoznak, akiket az utcán találtak. Rendszeresen járnak ki új gyerekeket keresve, ha pedig alkalmas és minden jól megy nyilvántartásba veszik, megkeresik a családot, a cél, hogy fenntartsák a kapcsolatot a szülők és a gyerek között. A központ elsősorban nappal működik, a gyerekek továbbra is a családjukkal laknak, alszanak. Napközben pedig iskola előtt és után is ide jönnek, játszanak, tanulnak, minden nap enni kapnak. Mindenkiről aktát vezetnek, rendszeresek a családlátogatások és szorosan nyomon követik a gyerekeket, próbálva az utcai életnél jobb utat mutatni nekik. Mind a 4 alapító maga is utcagyerek volt, egy otthonban találkoztak és később együtt kezdtek dolgozni a projekten. Így igazán tudják mire van szükségük az általuk befogadottaknak, mi az amitől meg szeretnék óvni őket. Ma napról napra 40 gyerekről gondoskodnak, összesen pedig 70 gyerekről van nyilvántartásuk. Mindezt úgy, hogy egyikük sem munkaként csinálja ezt, pénzhez nem jutnak belőle, így főállásban dolgoznak máshol.
Hihetetlen volt látni a munkát és az elköteleződést az alapítók részéről, és hogy milyen csoda született ebből. Arról nem is beszélve, hogy ezeket a gyerekeket látva, hajlamosak vagyunk elszomorodni… Mégis ők a szerencsések, hiszen már jobb sorsuk van azoknál, akik még ma is az utcán élnek.
