Igazi kenyai pillanatok

Igazi kenyai pillanatok

  • Mikor tönkremegy alattad az autó, de már csak nyugodtan állapítod meg, hogy tulajdonképpen ideje volt, hiszen már egy hét eltelt az előző hasonló eset óta.
  • Naponta megszámlálhatatlan beszélgetésbe keveredni idegenekkel.
  • Mikor a nemrég „megismert” idegenek, boldogan konstatálják, hogy ugyanarra a matatura szálltál mint ők, és előremásznak melléd ülni.
  • Minden gyereknek köszönni az utcán.
  • és majdnem minden felnőttnek.
  • Nem tervezni semmit túlságosan, ha pedig megegyezünk egy időpontban, minimum fél órát, de akár hármat késni.
  • Minden szobának megtalálni a saját állatát. Az egyik fürdőszobában egy gyík lakik, a kórházban madarak repülnek ki-be, az udvaron nyulak ugrálnak, a nappalin pedig hirtelen egy denevér röpül át. És ezek igazán csak a kedvesebbek..
  • Mikor hajnalban a tengerpartra menet átmászol a hotel kapuján, mégis mikor észrevesz valaki, csak annyit kiállt utánad, hogy a törölközőket mindenképp hozzátok vissza.
  • Azt hinni, már sok mindent láttál, mikor pár óráig egy kecske utazott a csomagtartóban.
  • …és rájönni mennyire naiv voltál, mikor legközelebb egy csirkét találsz az ülésed alatt az autóban (a félreértések elkerülése végett, mindkét állat élt).
  • Mikor a városba menet állásajánlatokat várnak tőled az emberek.
  • Mikor az autó tönkremegy és 10 hentes szalad segíteni az út széléről.
  • Egy olyan hotelben aludni, ami egyben hentesüzlet is és efelől a szagok sem hagynak kétséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.