Mikor elmesélem valakinek a nyári tervemet, az első kérdés szinte mindig az: “De hogyhogy? És miért? Vagy egyáltalán hogyan?”.
Igazából elég egyszerűen történt.
Hetedikben az első földrajz órák egyikén a kontinensekről tanultunk. Ahogy néztük a képeket a kivetítőn, ledöbbentett, mennyi különböző hely és kultúra létezik a Földön. Mégis Afrika az egyetlen ami tisztán él előttem a prezentációból. Az esőerdők, a szavannák, a gyerekek, a vízhordó nők….és a kép egy Afrika alakú rántott húsról. Lehet ezért is maradt meg ennyire, de annyi biztos, hogy azóta piszkál belülről, hogy ezt egyszer a saját szememmel láthassam.
Már a gimi alatt is gyakran nézegettem kikapcsolódásként utazásokat, munkákat és önkéntes lehetőségeket mindenfelé. Volt egy-kettő ami megfogott, de akkor még esélyem sem volt rá, hogy el is menjek egy hasonlóra. Aztán most ősszel újra leültem egyik délután és keresgélni kezdtem az interneten. Csak beírogattam mindenféle kulcsszavakat a googlebe, rengeteg oldalt átpörgettem és végül az Agape Volunteers oldalán találtam magam. Elnézegetve a honlapjukat egyre szimpatikusabbá váltak. Részletesen elolvashattam mindent a programokról, lehetőségekről, és a jelentkezés folyamatáról. Tetszett, hogy végre egy kisebb szervezetet találtam, ami a saját projektjeihez keres önkénteseket nem pedig egy harmadik félnek ad át. És bár alapvetően nem terveztem, hogy orvosi programban vegyek részt, akkor kezdtem el komolyan gondolkodni a dolgon, mikor megtaláltam náluk ezt az opciót. Másnap egész nap ott kattogott az agyamban, hogy ez most a tökéletes lehetőség. Csak idén nincsen nyári kórházi gyakorlat, itt van előttem az egész nyár szabadon és végre elég idős is vagyok hozzá (a gimi alatt már csak emiatt is esélytelen volt bármi hasonló). Végigböngésztem még egyszer a részleteket, hogy melyik országban, melyik program, mennyi időre lenne nekem ideális és este előadtam az ötletet a szüleimnek. Gondoltam én most lelkes vagyok, legrosszabb esetben ők megmondják, hogy kicsit meredek az elképzelésem és ne tervezzek ilyen hülyeségeket. Persze elsőre eléggé meglepődtek, de miután végigmutogattam és elmagyaráztam nekik, hogy pontosan hova és miért is mennék ők is belelkesedtek és támogatták a tervemet. Kellett egy kis idő mire mind megemésztettük, hogy akkor tulajdonképpen ez most így jó és működőképes, de végül nem is olyan sokára jelentkeztem a programba.
Hamarosan megkaptam a válasz e-mailt a kontaktomtól a szervezetnél és innentől kezdve sínen volt minden. Ő volt az, aki azóta segített leszervezni nekem mindent, szólt, hogy éppen mikor mit kell intéznem és akit bármikor zaklathattam/zaklathatok a kérdéseimmel.
December másodikán jelentkeztem, akkor még több mint fél év volt hátra. Most másfél héttel az indulás előtt kezd egyre valószerűbbnek tűnni a dolog…
fotó: Bőr Benedek