Ha valamit szeretek otthon, az mindig beosztani az időmet és jó előre megtervezni a programjaimat.
Ha valamire esélyem sincs itt, az kicsit is beosztani az időmet és akár az adott napra megtervezni a programjaimat.
Pár napja készítettünk egy közös naptárt a házban élő önkéntesekkel. Ki mikor megy haza, mikor van valami programja, utazása stb. Megpróbáltuk, de már aznap délután át kellett írnunk szinte az egészet. A kalandok, amikre jelentkeztünk pár naponta átszerveződnek, eltolódik az időpont, új lehetőségek bukkannak fel, ami miatt változtatni kell. Mivel próbálunk együtt részt venni ezeken, mindenkinek a programjait össze kell egyeztetni, ami könnyen okoz bonyodalmakat, újabb és újabb csúszásokat a programban.
A másik oldalon ott a spontaneitás. Akarsz holnapután elutazni az egyik kalandodra? Vagy holnap kirándulni menni? Most este 10 van. Reggel 6-kor találkozunk!
Pont a legelső napomon jött át hozzánk a szervezet egyik vezetője, az orvosi küldetések szervezése és résztvevői miatt. Ki akar egy hét múlva Mombasába utazni a hétvégére? Még szinte azt sem tudtam, hol vagyok akkor, de jelentkeztem. És persze, hogy megérte!
Mégis talán pont a mombasai úton éreztük leginkább a különbséget az otthoni és az itteni időszámítás közt. A 8 órára megbeszélt reggelinél mi ott ültünk 8.00-kor, mindenki más pedig 8.30 körül kezdett szállingózni. Miután ébredés után előkészültünk az adott napi programra, reggelinél bejelentették, hogy változott a terv és máshogy alakul a nap. Ha egy megbeszélésről mi 20 percet késtünk, ők másfél órát, várakozás közben pedig üldögéltünk és bámultuk a kukoricamezőt a végtelenségig… Ilyen esetek nap, mint nap előfordulnak. Ha elindulunk itthonról, sosem tudhatjuk, mennyi idő alatt érünk a matatukkal a kórházba, de nem igazán számít, hiszen ott sem figyeli senki, mikor érkezünk.
Idővel lehet alkalmazkodni ezekhez, kicsit megszokjuk a lassabb, nyugodtabb tempót. A mindennapokon kívül azonban, együtt dolgozva nehéz összeegyeztetni ezeket. Mi szeretnénk minél hamarabb elkezdeni, hatékonyan és gyorsan túllenni a dolgon. Ők inkább lassan, nyugodtan dolgoznak, ráérősen beszélgetve. A sürgetőbb helyzetekben ez különösen frusztráló, amikor tényleg szükség lenne a gyors cselekvésre. Vagy legalábbis arra, hogy a kitűzött kezdés után ne három órával kezdjük el a beteget ellátását. Mégis, ez szinte csak minket zavar, az orvosok, nővérek ráérősek, sőt a betegek is ugyanilyen nyugodtan és türelmesen várnak, szinte észre sem veszik a több órás csúszást…
Mindent összevetve egy dolog biztos. Türelmet aztán mindenképp tanulunk itt.