Annyi minden történt az elmúlt két napban, hogy nem is tudom, hol kezdjem. A programok, a kulturális különbségek, az új környezet, a rengeteg új ember… de ez a pörgés segít(ett) is beilleszkedni. Elég nagy a jövés-menés, már utánam is érkeztek új emberek, így legalább a 0 tapasztalatommal is úgy érzem, már beilleszkedtem kicsit.
Miután megérkeztem a szállásra hajnalban, kis alvás után közösen megismerkedtem a többi önkéntessel, akiktől rengeteg infot, segítséget és tippet kaptam. Kb. 25-30-an lakunk együtt a házban, így mindig meg van alapozva a hangulat és sosem unatkozol. Az első nap – mint minden csütörtök itt – outreach day volt, most éppen egy közeli kórház kertjét tettük rendbe. Ma pedig bevásároltuk a szükséges dolgokat és kicsit berendezkedtünk.
Ez alatt már kicsit belejöttem az itteni őrült közlekedésbe, utaztam boda-bodán és sokat matatuztunk. Ezekkel a legegyszerűbb eljutni valahova, csak kiállsz az út szélére és megáll neked. Eredetileg tizen pár főre tervezett furgonok, de mindig felfér még egy ember, így általában kb 20-an utazunk egymás hegyén-hátán összezsúfolva. Természetesen egy boda-boda (motor) is minimum három embert szállít, ettől lesz igazán nagy élmény. …És persze az őrült vezetési stílustól, amiben esélyed sincs bármi rendszert találni.
Az utcán sétálva mindenhol megbámulnak, rád köszönnek vagy utánad szólnak: „Muzungu, muzungu!”. Amikor nem kiabálnak neked, akkor eladni akarnak valamit vagy becsatlakoznak melléd és magyarázni kezdenek valamit. A gyerekek mindenfelé integetnek és a visszaköszönésre felragyog az arcuk.
A hétvégi program még alakulóban van, de mindig jön valami random program az önkéntesekkel, egy-egy séta a városba, egy vízeséshez, egy kis buli, társas vagy éppen munka. Unatkozni mindenesetre biztos nem fogok, hétfőn pedig már kezdek a kórházban.
Addig is igyekszem minél jobban kihasználni a lehetőségeket és érkeznek majd a képek is!