Még csak 4 napja vagyok itt, de külön-külön szinte már meg sem lepődök a dolgokon. Mivel minden annyira más, mint otthon, nem is várok semmi megszokottat. Ami viszont újra és újra meglep, az az itteni kontraszt minden területen.
A gyönyörű parkban ugrálnak körülötted a majmok, melletted pedig halmokban áll a szemét, eltorlaszolva a patakot is.
Megfér egymás mellett az általunk „elmaradottnak” tartott kétkezi munka és a modernebb technológia. Az utcán sétálva mindenfelé emberek dolgoznak az út szélén. Biciklivel hajtott köszörűkövön élezik a késeket, árulják a saját terményeiket, egy kis bódéban hajat vágnak, és még sorolhatnám. Elhaladva ezek mellett pedig hirtelen egy benzinkút következik, ahol márkás autók tankolnak, a boltba belépve pedig az otthonról megszokott benzinkút környezete fogad.
Az emberek egyszerre bámulnak távolságtartóan, mert fehér vagy és egyszerre jönnek oda hozzád gondolkodás nélkül kiabálva fotót kérni, vagy éppen segíteni, amikor eltévedve bolyongasz az út mentén. Tegnap az árvaházba menet 3-szor sétáltunk oda-vissza ugyanazon a szakaszon, nem találva a táblát, egy boda sofőr pedig az útról kiabált le nekünk és állt meg útbaigazítani minket. Nem is akart elvinni minket, mégis megállt mikor látta, hogy elveszettnek tűnünk. Ma pedig a parkban többen is odajöttek hozzánk fotózkodni, hogy egy muzunguval készítsenek fotót. Ez egyszerre zavaró, hiszen semmit nem csináltunk, mégis néha szinte hírességként kezelnek minket, egyszerre mégis jó érzés, mert tényleg örülnek a fotónak, rövid beszélgetésnek.
Elképesztő ritmusérzékkel, mégis faarccal táncolnak a legkisebb gyerekek is az árvaházban máskor pedig véletlenül egy csapat szívből táncoló fiatalba botlasz a parkban. Pláne ilyen ellentétet látva vetődik fel a kérdés, miért táncolnak és készülnek az előadásra az árvaházi gyerekek. Mégis a gyakorlás közben is valami hasznos elfoglaltságot végeznek és feladatot kapnak.
A poros útszélen egyszerre sétálnak a járókelőkszakadt ruhákban, mezítláb és magassarkúban, kiöltözve is. Még sincs szakadék közöttü(n)k, mindenki megszólít mindenkit az utcán pár szóra, minden más mellett ez az egyik legnagyobb különbség itt az emberek mentalitásában, az otthoni „neszóljhozzámelfoglaltvagyok” arcokhoz képest a villamoson. Plusz itt senkinek sincs sietős dolga, az idő elég relatív fogalom. Minden el lesz intézve, akkor meg nem mindegy, hogy most vagy két óra múlva?
A mai is izgalmas nap volt, különféle állatotthonokba látogattunk el, találkoztunk zsiráfokkal, krokodilokkal, majmokkal a parkban és még strucccsípést is kaptam!
Összességében továbbra is élvezem az ittlétet, pörög az élet és mindenfelé csak kapkodom a fejem az érdekességeket látva.