avagy mindennapok az önkéntes házban
Az elmúlt hétvégét Mombasában töltöttük, egy környéki faluban felépített egynapos egészségügyi ellátó tábor keretében. Nagy tapasztalat volt, a maga izgalmaival és kihívásaival, most mégis inkább az itteni életre fókuszálnék, visszatérve Kikuyuba ugyanis már tényleg HAZA érkeztünk. A megszokott környezetben üldögéltünk a kanapén, meséltünk a többieknek, viccelődtünk, beszélgettünk.
Ahogy már írtam, kb. 25-en lakunk együtt önkéntesek, állandóan változó létszámmal és cserélődő emberekkel. Van, aki csak egy hétre érkezik, van, aki már több hónapja lakik itt. A világ szinte minden tájáról érkeztünk, az Egyesült Államokból, Szingapúrból, Portugáliából, Hong Kongból, Hollandiából és még sorolhatnám. Így elég vegyes és változó a társaság, de azért jó kapcsolatok épülnek ki, pláne a hosszabb/hasonló ideig maradók között. Hetekig élünk együtt, szinte egy családként, sajátos barátságos, otthonos hangulat uralkodik a házban. Ha pedig szükségünk van valamire, mindig lesz, aki tud kölcsönadni, segíteni. Ugyanígy az elintéznivalókkal. Sosem kell egyedül mosnunk, bevásárolni mennünk, valaki másnak úgyis szüksége lesz hasonlókra, ha bedobjuk a közösbe.
Nem csak mi vagyunk azonban a házban, páran itt laknak a szervezetnek dolgozó kenyaiak közül is. Van egy itteni „anyukánk”, ő főz ránk reggel-este, takarít és figyel ránk miközben mi játszunk a kislányával, aki könnyen összebarátkozik az éppen aktuálisan itt élőkkel. Velünk él pár korunkbeli, huszonéves fiatal is, akik elrendezik mindennapi dolgainkat, intézik az utazásainkat, kalandjainkat, munkánkat, segítenek, ha bármi kérdésünk van. Esténként gyakran beszélgetnek, játszanak velünk, adott esetben eljönnek bulizni. Általuk még jobban betekintést nyerünk az itteniek életébe, mesélnek a helyi életről, nevelésekről, megvitatjuk a problémákat és a kulturális különbségeket.
A telken a kétemeletes közös ház mellett áll pár kisebb ház, melyekben ők laknak, egy iroda, illetve egy „bár” erkéllyel is. Ide lehet felmenni zenét hallgatni, táncolni, iszogatni, kiülni a teraszra beszélgetni és edzeni is itt szoktunk a lányokkal. Az udvaron néha nyulak, macskák és különböző állatok szaladgálnak.
Hét közben reggelit és vacsorát kapunk ebédre általában magunknak készítünk valamit, amit el tudunk vinni a munkába. A konyhát használva készíthetnénk rendesebb ételeket is, de általában egy szendvicsre futja csak. Vasárnap szabadnap van, ilyenkor a teljes napi étkezést magunknak kell megoldanunk. Ha mosásra kerül a sor, az udvaron lavórokban, kézzel megoldjuk ezt is. Lehet nem minden lesz tökéletesen tiszta, de legalább olyan kenyai tiszta…
Egy átlagos napon…
7.30 körül vár minket a kész reggeli, 9 körül pedig mindenki elindul a kihelyezett munkájába. Egy kis séta után, matatura szállva jutunk el a kórházba. Az irányítónak szólunk, hol szeretnénk leszállni, útközben fizetünk a távolságnak megfelelően, ő pedig kitesz a kívánt helyen. Az átszállásnál a többi matatu irányítói futva versenyeznek és próbálnak meggyőzni minket, hogy az ő járművüket válasszuk. A második matatu és egy rövid séta után már meg is érkezünk a kórházba, ahol általában a nővérekkel töltjük a napot. Mivel kevés az orvos, a nővérek rengeteg mindent egyedül intéznek. Gyógyszereket írnak fel, ha pedig úgy alakul két nővér egy éjszaka alatt akár négy szülést is levezet. A kórház után délután matatura szállunk, útközben esetleg útbaejtve a várost egy kis bevásárlás miatt mielőtt hazaérnénk. Itthon folytatódik a móka a többiekkel, megbeszéljük a napi történéseket, beszélgetünk a nappaliban a 18.30-as vacsoráig. Eddig az időpontig ajánlott hazaérni, ha viszont nem érünk haza ubert vagy motorfuvart kell szereznünk, ugyanis sötétedés után nem sétálhatunk egyedül az utcán. Esténként az éppen összeverődő társaságtól függően alakul a program (kártyázás, iszogatás a bárban, csendes olvasgatás, akármi).
A hétköznapi munka mellett a hétvégéink szabadok, ilyenkorra általában közösen szervezünk valamit. Mivel ekkor van a legtöbb „kaland”/utazás is általában nem kell sokat gondolkodni és gyorsan eltelik a hétvége is. Már most, másfél hét után szinte alig van szabad hétvégém, a különböző utazások közepette. Úgy érzem, ahogy az eddigiek, a hátralévő öt hét is gyorsan el fog repülni…
