Kenyában körülbelül 46 törzs él ma, többé-kevésbé tartva meg hagyományaikat. Így éppen amikor már elhiszed, hogy a minimális szuahéli tudásoddal egészen jól haladsz, elutazva a Masaai Mara-ba egy teljesen új törzsi nyelv fogad. Ismét nem tudsz egy szót sem és kezdődhet a tanulás előről…
A Masaai Mara Nemzeti Parkba leggyakrabban szafarira utaznak a látogatók, de nekünk most más terveink voltak. Igazi kenyai módra, mikor elindultunk fogalmunk sem volt, hány napig maradunk és mit fogunk ott csinálni, csak annyit tudtunk, hogy a masaai törzs életét próbáljuk majd megtapasztalni. Bár minden kenyainak megvan a saját törzsi öntudata, ismerik és tartják a szokásokat, a masaaiok őrzik leginkább hagyományaikat. A Masaai Mara területén lévő apró falvaikban élnek, maguk építette házakban és saját, hagyományos viseletükben járnak nap, mint nap. A legjellegzetesebb elem a színes takaró, amit különböző ékszerekkel egészítenek ki. A városba utazva mégis hétköznapi ruhákra váltanak. A pokrócukban sétálva az utcán, a „muzungu, muzungu” mintához hasonlóan utánuk szólnak, ez esetben „Masaai!”-t kiabálva.
Bár az eső és egy kis betegség kicsit keresztülhúzta a programunkat, így is különleges élmény volt az ott eltöltött pár nap. Vizet hordtunk a patakból a fejünkön, beöltöztettek minket hagyományos ruhákba és segíthettünk házat építeni. Bár valószínűleg inkább csak több munkát adtunk a ház tulajdonosának, aki bonthatta le, amit mi felraktunk. A kunyhóhoz először ágakból vázat építenek, majd sár és tehéntrágya keverékével kenik be a falakat.
Ahogy sok minden más is, a házépítés egyedül a nők feladata. Hagyományaik között megmaradt a poligámia, minden feleség külön házat épít családjának, a férfiak pedig hol itt, hol ott töltik az éjszakát. Minden ház körüli teendőt a nők látnak el, a főzéstől, a karbantartásokon keresztül a tűzifagyűjtésig. A férfiak feladata az őrködés, a védelmezés, ami gyakran álldogálást és beszélgetést jelent. A környéken sétálva pedig mindenfelé apró gyerekeket látni, akik őrzik és legeltetik az állatokat.
Különböző keménységű fákból speciális eszközöket készítenek tűzgyújtáshoz. Az erre használt bottal pedig sajátos masaai „tetoválásokat” készítenek maguknak, amik valójában a felhevített fával okozott égésnyomok. Számukra ez jelképezi a szépséget és az erőt, egy-egy embernek tele van vele a felkarja, de gyakran látni más testrészeken is hasonló tetoválást. Minél több, annál szebb. A gyerekek, már akár 5 évesen tetoválást kapnak, 7 évesen kecskét ölnek, tizenévesen pedig kiveszik egyik metszőfogukat, szintén “hiúsági” okokból.
Az „átlagos” törzsi lakosok mellett, a fiúk masaai lázadóknak is jelentkezhetnek, ha alkalmasnak ítéltetnek. A felkészülés során 5 évig élnek a vadonban, alkalmasságuk bizonyításaként pedig az öt év végén egy oroszlánt kell megölniük…
A mi nyugati szemünknek hihetetlen, ahogyan ezek az emberek élnek, máig szinte a végletekig megtartva hagyományaikat. A turizmus persze átalakítja az ő kultúrájukat és mindennapjaikat is, csak azt a vékony határt kell megtalálni, ahol kölcsönös előnyök tudnak születni ebből a kapcsolatból. Ők hozzáférhetnek a “modern világ” tudásához, miközben tiszteletben tartjuk adott hagyományaikat és mi is tanulhatunk tőlük.