Outreach

Outreach

Csütörtökönként az összes önkéntessel együtt outreachre megyünk. Legtöbbször olyan helyre, ahol egyébként is dolgozik valamelyikünk, ott pedig kisegítünk bármivel, amire épp szükség van.

Kertészkedés az első napomon
Barkácsolás az iskolában

Gyomláltunk már egy kórház kertjében, barkácsoltunk gyerekekkel az iskolában, padokat javítottunk, játékokat festettünk a betonra. A kedvencem az volt, amikor egy iskolányi gyereknek készítettünk ebédet, az egyik tipikus kenyai ételt, chapatit. Ez egy lepényszerű ennivaló, aminek szinte mindannyian megszállottjai vagyunk, ezért extrán lelkesek voltunk, hogy megtanulhattuk elkészíteni is. Pár kisebb baki, elszenesedett chapati és megégetett ujj után, kb másfél órás késéssel tálaltuk is az ebédet, ami meglepően jól sikerült mindezek ellenére.

Chapati készítés

Ezek a csütörtöki napok a kedvenceim közé tartoznak az itteniek közül. Van alkalmunk kicsit egymás között lenni, miközben hasznos munkát végzünk, beszélgetünk, ismerkedünk. Persze mindig nálunk van a hangszóró is, nehogy zene nélkül dolgozzunk, a munka végeztével pedig gyakran állunk meg együtt ebédelni a kedvenc közeli éttermünkben. Ilyenkor mindig kicsit összerántódik a társaság, gyarapodnak a közös élmények és az újaknak is jó lehetőség az ismerkedésre. Az első napom nekem is pont csütörtökre esett és azóta is érzem mennyire jól jártam ezzel. Ahelyett, hogy a házban üldögéltem volna egyedül, már rögtön volt lehetőségem beilleszkedni, megismerni a többieket. Pár nap és itt az utolsó outreachem, remélem az is ilyen jó élményként maradhat meg, mint az eddigiek!

Crave Kitchen – a legjobb és legolcsóbb kaják

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.